Koraszülött és patológiás újszülött ellátás
A szülővé válás egy minden addigit megváltoztató fontos állomása az életnek. Semmihez sem hasonlító az az élmény, amikor az édesanya és édesapa először tarthatja kezében a kisbabáját. Az életnek ezek az első pillanatai döntő jelentőségűek a baba egész későbbi élete, egészsége szempontjából is. Főként, ha a gyermek idő előtt, az átlagosnál kisebb súllyal, esetleg sérüléssel vagy betegen született meg.
Ezek a törékeny, érzékeny kisbabák kivételesen nagy figyelmet és gondoskodást igényelnek. Gyógyközpontunkban különösen jól képzett szakemberekkel és kiváló technikai háttérrel gondoskodunk róluk. Mindennek és az orvostudomány által az elmúlt években elért áttörést jelentő fejlődésnek köszönhetően ma már számos, korábban nehezen kezelhetőnek hitt problémát képesek vagyunk sikeresen leküzdeni.
Nincs nagyobb öröm számunkra annál, amikor azokat a törékeny csöppségeket, akikért heteken, hónapokon át együtt küzdöttünk egykor a szülőkkel, idővel életerős, egészséges kisgyermekekként láthatjuk viszont. Szakterületünk soproni jelenlétének kezdete, 1995 óta szerencsére sok száz ilyen élményben volt részünk.
A koraszülött babák ellátása nagyon összetett orvosszakmai és ápolási feladatot jelent. A szülőknek és a szakmai teamnek egyaránt speciális gondozásra, sokszor több hetet, hónapot jelentő kórházi ápolásra kell felkészülni. A technikailag kiválóan felszerelt, intenzív monitorizálást biztosító osztályunkon kíméletes, az anyaméhhez hasonló körülményeket tudunk biztosítani az apróságoknak, ahol bepótolhatják a normál esetben a méhben zajló növekedésük és fejlődésük utolsó heteit.
Mindent megteszünk azért, hogy az idő előtt született babákat és szüleiket a nehézségeken legjobb tudásunk szerint átsegítsük, s hogy később már a lehető legjobb emlékekkel gondoljanak vissza erre az időszakra.
Munkatársaink kifejezetten erre a területre szakosodott nővérek és több szakvizsgás, rendkívül képzett szakorvosok. Osztályunk magas szakmai teljesítményét jelzi, hogy ma már II-es szintű perinatális intenzív centrumként működik. Elsődlegesen a 34. terhességi hét után született koraszülötteket látjuk el itt, de sárgaság, fertőzés, légzészavar esetén is itt gyógyítjuk a babákat 12 férőhelyen. A hosszú távú, 8 órát meghaladó lélegeztetést igénylő koraszülötteket azonban speciális koraszülöttmentő és szakszemélyzet segítségével a győri, III. szintű perinatális intenzív centrumba szállítjuk, hiszen számukra ott biztosítottak a legoptimálisabb feltételek.
Tekintettel a babák érzékenységére, osztályunkon alapvető követelmény a mindennap ellenőrzött higiénia, sterilitás betartása mindenki számára. A kézfertőtlenítő, védőköpeny és cipővédő használata a szülők számára is kötelező.
Nagyon fontosnak tartjuk azt az érzelmi többletet, amelyet a szülők közelsége jelent, ezért az édesanyák naponta több alkalommal, az édesapák délután 3 és 5 óra között látogathatják gyermeküket. Bátorítjuk és támogatjuk, hogy az édesanyák, ha ez lehetséges, szoptassák gyermeküket, vagy az anyatejet lefejt formában jutassák el hozzájuk.
Kiválóan képzett nővércsapatunk nagy figyelmet fordít arra, hogy a szülők a babák hazabocsátására, a gyermek ellátására is megfelelően felkészüljenek, s a bennük felmerülő kérdéseikre megnyugtató válaszokat kapva, magabiztosan térhessenek vissza otthonukba az új családtaggal.
Munkatársaink:
Dr. Gelencsér Évafőorvos
Orvosaink
Dr. Antalffy Katalin, szakorvosDr. Betuker-Kámán Csilla, szakorvosDr. Csuzi Krisztina, szakorvosDr. Emmert Vanessza, szakorvosDr. Jancsó Anna, főorvosDr. Károlyi György, főorvos Dr. Komáromi-Szabó Tünde, szakorvosDr. Székely Csilla, főorvos